Iskola előkészítő foglalkozás

Iskola előkészítő foglalkozásokat 5-7 éves gyermekek részére tartanak.

A csemetéknek az óvoda után az iskola kezdetével lényegesen megváltozik a napirendjük. Ezt az átmenetet segítik elő az iskolai előkészítő foglalkozások, és itt nem arról van szó, hogy előre tanuljon a gyermek, és már tudja amit az iskolában tanítani fognak.

Lényege, hogy szellemileg, testileg, lelkileg felkészüljenek egy új életszakaszra, hiszen a játékos óvodai napok után egy komolyabb, fegyelmezettebb magatartásra, beilleszkedésre lesz szükség. Fontos, hogy a gyermek az iskolakezdést ne egy traumaként élje meg, hanem kíváncsian várva, érdeklődve, zökkenőmentesen kezdje el.

Iskolai előkészítővel több formában is találkozhatunk. Vannak óvodák, akik az utolsó óvodai évet iskola előkészítőnek hívják, és ennek megfelelően foglalkoztatják, készítik fel a gyermekeket. Vannak különálló iskolai előkészítő foglalkozások melyekre be lehet iratkozni, vagy szükséges beíratni a gyermeket mert szakemberek ezt javasolják, úgy ítélik meg, hogy a gyermek nem érett az iskolakezdésre.

Iskola előkészítő foglalkozás terén is több alternatíva létezik. Vannak csoportos foglalkozások, vannak egyéni foglalkozások és természetesen magában a foglalkozás gyakorlásában is eltérhetnek egymástól. Viszont mindegyiknek az a lényege, hogy a foglalkozás játékos formában történjen, és a gyermekek jól érezzék magukat. Élvezzék és szeressék a feladatokat anélkül, hogy kényszer érzetük lenne.

Általánosságban véve nézzük, hogy mi történik, és mit fejlesztenek az ilyen foglalkozásokon. Fontos szempont, hogy a foglalkozást a gyermekek életkorának és képességeinek megfelelő módszerrel végezzék, ezeket előzetes felmérés alapján határozzák meg:

  • legfontosabb ezekben az esetekben, hogy a gyermeket megtanítsák logikusan gondolkodni, magabiztosan beszélni, szöveget érteni, memorizálni
  • fejlesszék azokat a képességeket melyek az írás, az olvasás és a számolás elsajátításához szükségesek
  • továbbá fontos a mozgásfejlesztés, a finommotorika fejlesztése és a szem valamint a kéz és láb koordinációja fejlesztése.

Szólj hozzá Te is!

Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.